Adventi kézműves délután

December 1-jén délután 2 órától várjuk a Mindszenty Ifjúsági Házba a gyerekeket, családokat, érdeklődőket adventi kézműves délutánra.
Az adventi koszorúk készítéséhez koszorú alapot és gyertyát hozzon mindenki magával.
A kézműves foglalkozások mellett kis adventi vásár is szerveződik (bőrös, gyöngyös...lehet társulni!).

Ifjúsági Kerekasztal LOGÓ Pályázat

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága pályázati felhívást tesz közzé a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal logójának megtervezésére 14 – 25 év közötti zalaegerszegi lakos, vagy Zalaegerszegen tanulmányokat folytató fiatalok részére.

A pályázati felhívás teljes szövege innen tölthető le!

Elkészült a Mindszenty Ifjúsági Ház új szóróanyaga

Több mint 500 példányban készült el a Mindszenty Ifjúsági Ház új szóróanyaga. Kinyomtatva négy oldalas, összehajtható megjelenésű. Kérem azok segítségét, jelentkezését, akik a terjesztésében (iskolák, plébániák, egyéb helyek) részt tudnának venni.

Sérült nagy fakopáncs a kastélyban

Ablaknak repült nagy fakopáncsot hoztak tegnap a kastélyba Botfa egyik közeli kertjéből. Szegény madárnak még a nyelve is kilógott, és féloldalasan tartotta a fejét. Ha nincs komolyabb belső sérülése, akkor talán felépülhet. Addig is egy papírdobozban, sötétben gyógyul.

Botfa templomának ifjúsági kórusa

A botfai templom idén ősszel alakult ifjúsági kórusa a kastély társalgójában próbál. A sok énekhangot gitár, furulya és Botfa jellegzetes hangszere, citera kíséri.
A próbákra (pénteken fél 6) és a vasárnapi szentmisei (minden hónap 1. és 3. hétvégi) éneklésére mindenkit szeretettel várunk.

Lepkeház, madárles, erdei iskola

"Lepkevadász gyerekek, madarászok fotóapparáttal és természetkedvelők egyre gyakrabban fordulnak meg a botfai Mindszenty Ifjúsági Házban. Ennek vezetője, dr. Illyés Zoltán lepkeházat és madárlest létesített, és erdei iskola keretében oszt meg minél több információt biológiatudásából a diákokkal."
Zalaegerszeg Újság XX. évfolyam, 23. szám (2012. július 3.) 5. oldal
A teljes cikk (/KULTÚRA/Lepkeház, madárles, erdei iskola)
A nyomtatott megjelenés a csatolmányban.

EuroGIS‐GPS tanfolyam

A Gyongybagolyvédelmi Alapítvány szervezésében lezajlott az első ingyenesen tartott három napos térinformatikai tanfolyam természetvédelmi szakemberek számára (2012/09/07-09). Az Európai Unió által támogatott, öt országban megvalósuló program célja a természetvédelmi térinformatikai háttér fejlesztése tudás és eszközfejlesztéssel. A pályázat útján kiválasztott 12 résztvevő közül kormánytisztviselők, civilek és kutatók egyforma arányban kerültek ki, a tanfolyam végén a GPS készüléket a résztvevők megtarthatták. A következő ingyenes tanfolyamot 2013-ban rendezzük.

Japán tölgypávaszem a lepkeröpdében

A tegnap (2012. augusztus 15.) éjszakai fénycsapdázáson sikerült a higanygőzlámpánk fényére csalni sok más lepke társaságában egy hatalmas japán tölgypávaszemet is. A nőstény lepkét beraktam a lepkeröpdénkbe, így az elkövetkező napokban megtekinthető lesz. A röpdében éppen golgotavirágok is nyílnak!

Kert kerítés felújítás

A kert déli és keleti oldalán a kerítés felújítása megtörtént. Elkészült a kert hátsó kijáratát lezáró kertkapu is, ez még bebetonozására vár.

Madárles a kastély kertben

Készül a kastélykert madárlese, melyből a nyári periódusban az elé telepített madáritatóhoz érkező madarakat lehet majd közelről megfigyelni és lefényképezni, télen pedig az etetőre érkező madarakat. Az előző évben húsz madárfaj több száz egyedére került gyűrű a kertben, és ezeken felül még sok madárfaj megfigyelése történt, így várhatóan sok izgalmas kép fog készülni a madárles segítségével.

Oldalak