Madárles a kastély kertben

Készül a kastélykert madárlese, melyből a nyári periódusban az elé telepített madáritatóhoz érkező madarakat lehet majd közelről megfigyelni és lefényképezni, télen pedig az etetőre érkező madarakat. Az előző évben húsz madárfaj több száz egyedére került gyűrű a kertben, és ezeken felül még sok madárfaj megfigyelése történt, így várhatóan sok izgalmas kép fog készülni a madárles segítségével.

MÉCS Napok Fiatal Pároknak

Időpont: március 15-17.
A program lehetőséget nyújt a párkapcsolat átgondolására, mélyítésére, értékelésére; a résztvevők közelebb kerülhetnek önmagukhoz, a társukhoz és Istenhez. A két nap során nem előadások hangzanak el, hanem személyes tanúságtételek, amelyeket minden témánál kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd páros beszélgetés követ. A lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé.

Túrista út tisztítás

Tegnap elkezdődött a Zalaegerszeg, Zalaegerszeg-Botfa, Nemeshetés útvonalon Búcsúszentlászlóra tartó turistaút Nemeshetés és Búcsúszentlászló közötti, sárga kereszt jelzéssel ellátott szakaszának a helyreállítása. Évtizedekkel ezelőtt ugyanis egy vízmosás miatt szekerek számára járhatatlanná vált a szakasz, így a közeli szántóra "egyszerűbb" volt kivezetni a jelzést és a gyalogosokat is. Az azóta benőtt sok cserje és keresztbe dőlt fa miatt valóban járhatatlanná vált utat tegnap a gyalogos forgalom számára újra járhatóvá tettük.

Téli evezés

Kalandozz a HétKaland Egyesülettel Zalában! Többek között madárgyűrűzés, bagoly bemutató, és a Hévízi csatornán kenuzás vár, ha jelentkezel a kalandra. A program február 10-11-én lesz, megszállni pedig a Mindszenty Ifjúsági Házban fognak a kalandorok.
Részletek és jelentkezés:
itt

Madáretető készítés

Jövő hét szombaton, január 14-én délelőtt madáretető, cinkegolyó készítést tartunk a Mindszenty Ifjúsági Házban (Zalaegerszeg-Botfa, Várberki u. 13.), közben pedig ha az időjárás megengedi, akkor madárgyűrűzés is lesz a kertben. Várunk mindenkit szeretettel az ingyenes programra. Aki tud az hozzon napraforgómagot és sertészsírt, esetleg faggyút, valamint ha ismersz a közeledben nagy tobozú fenyőt, akkor hozhatsz néhányat a tobozából!

Vízisikló mentés

A környező egyik falu pincéjéből hoztuk el a sérült vízisiklót. Reméljük épségben áttelel nálunk, és egészségesen tudjuk majd tavasszal elengedni.

17. Szilveszteri Hegyimaraton Zalaegerszeg

Ma 9 órakor elstartolt az idei szilveszteri maraton. Várhatóan 11 óra körül futnak el a kastély előtt a 41 km-es távot bevállaló versenyzők. Mi elsősorban Maczó Andrásnak szurkolunk, aki a verseny előtti utolsó estéjét már második éve nálunk tölti. Hajrá András!

A maraton honlapja:
http://www.futas.net/naptar/view_entry.php?id=6734&date=20111231

Madárgyűrűzés

Holnap, december 29-én délelőtt madárgyűrűzés lesz a kastély kertjében. A program 9-kor kezdődik és délig tart. Főleg kistestű magevők, cinkék, zöldikék gyűrűzése várható, de van esély harkály, meggyvágó vagy karvaly "elejtésére" is (korábbi gyűrűzések tapasztalata). Minden kedves résztvevőt szeretettel várunk!

Szilveszter

Az utolsó pillanatban megüresedett a kastély pincéje szilveszterre. Padlófűtéses, ideális létszám zenés, táncos rendezvényhez 180 főig.

Felújítás

November-december folyamán a kastély kertjének kerítéseinek felújítását tervezzük. Várjuk azon önkéntesek jelentkezését, akik szívesen részt vennének a felújítási munkálatokban (bozótirtás, oszlop cserék, ásás, drótháló csere…). Tel.: 06-30-9547755

Oldalak