Békákat mentettek Alsóerdőn

ZAOL (2018. március 13., 11:30)

Szombaton ásóval, kapával, gereblyével „felfegyverkezett” lelkes kis csapat tevékenykedett az Alsóerdő és az Aranyoslapi-forrás között vezető út mentén. Békakerítést építettek.

Ahogy eltakarodott a hó, az erdő védett barna varangyai is felébredtek, kikászálódtak az avarból és a biztonságot nyújtó környezetből elindultak az Aranyoslapi-forrás tókája felé, hogy eleget tegyenek fajfenntartási kötelezettségeiknek.

Csakhogy a két helyszín között egy forgalmas út vezet, s az ugrabugra erdei békákkal ellentétben megfontoltan ballagó varangyoknak így nagy esélyük van rá, hogy az autók kerekei alatt végezzék. A Domberdő Természetvédelmi Egyesület aktivistái anno elhatározták, hogy biztonságossá teszik számukra a nászutat, és először 2010-ben békaterelő kerítést építettek az erdő, majd a visszaúton a rét szélére.

A mozgalomhoz 2011-ben csatlakozott dr. Illyés Zoltán biológus, aki egy évvel később már maga irányította a munkát.

– Az akciót meghirdettük, és csatlakozó aktivistákkal, zömmel gyermekükkel érkezett fiatal apukákkal és anyukákkal megépítjük a kerítést – szakította meg a kedvünkért az útszéli avargereblyézést Illyés Zoltán, aki „civilben” egyébként a botfai városrészben működő Mindszenty Ifjúsági Ház vezetője...